Nyilatkozatok a Ferencváros-FC Basel (1-2) UEFA-kupa-mérkőzés után.
László Csaba, a Ferencváros vezetőedzője: "Az a legnagyobb problémánk, hogy nem hiszünk magunkban és a sikerben. Ezt a meccset az első félidőben vesztettük el, hiszen kritikus helyzetekben rendre hibáztunk, és az 1-0-s előny kevésnek bizonyult a folytatásban. A Basel nem jobb csapat nálunk, legalább döntetlenre hoznunk kellett volna a találkozót. A kihagyott büntetőknél nem jelöltem ki rúgót, az végezhette el, aki a legjobban bízott magában. Sajnos ők sem tudtak megfelelően koncentrálni."
Christian Gross, a Basel vezetőedzője: "Optimistán vágtunk neki a mérkőzésnek, s azt hiszem, ennek köszönhetjük a győzelmünket. Egy pillanatra sem torpantunk meg a kilencvenhárom perc során, még a két büntető sem zökkentett ki bennünket. Külön köszönöm a csatáraim teljesítményét, hiszen nagyon sokat tettek a sikerért. Jó helyzetbe kerültünk a továbbjutást illetően, de még semmi sem dőlt el. Remélem, hogy nem rontjuk el az utolsó fordulót."
A hosszabbításban úszott el az Eb-döntő a pontatlan pólóválogatottnak
Nem jutott a döntőbe a magyar férfivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, miután drámai csatában, hosszabbítás után kikapott Montenegrótól. A bronzéremért ...
A hosszabbításban úszott el az Eb-döntő a pontatlan pólóválogatottnak
Nem jutott a döntőbe a magyar férfivízilabda-válogatott a hollandiai Európa-bajnokságon, miután drámai csatában, hosszabbítás után kikapott Montenegrótól. A bronzéremért ...
Mourinho már közel a Barca-rejtvény megfejtéséhez
José Mourinho tizedszer ülhetett a kispadon a Real Madrid edzőjeként a Barcelona ellen, azonban megint nem tudott nyerni - a tíz találkozóból csak egyetlen győzelmet ...
Ha megnyerjük a póló-Eb-t, nem keverik össze Magyarországot Hondurasszal
A pólóválogatottal a Montenegró elleni Eb-elődöntőre készülő Kiss Gergely érdekesnek tartja, hogy más sportágak ki sem jutnak világversenyekre, tőlük mégis aranyat vár ...
Eltűnik a becsúszó szerelés?
Egy méterekről elindított és pontosan végrehajtott becsúszó szerelés ugyanolyan esztétikai élményt jelenthet, mint egy parádés csel. A védőjátékosok utolsó mentsvárát ...
Dzsudzsák bajnokságából tényleg topliga lehet
Egy svájci intézet felmérése szerint az európai bajnokságok közül csak az angol és a német élvonalban futballozik több válogatott játékos, mint Oroszországban. A Premjer ...
Komoly bírói hátszéllel verték a görögök a nőipóló-válogatottat az Eb-elődöntőben
A magyar nőivízilabda-válogatott 14-12-re kikapott a világbajnok görögöktől a nőivízilabda Európa-bajnokság elődöntőjében, így szombaton a bronzéremért játszhat. Merész ...
Nadal bírta jobban idegekkel, ismét megverte Federert
Rafael Nadal négy játszmában legyőzte Roger Federert az év első Grand Slam-tornáján, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, így bejutott a döntőbe. A svájci klasszis a ...
Bírálni könnyű lenne a kéziválogatottat - interjú az Eb-t kívülről néző Gál Gyulával
A korábbi 197-szeres válogatott Gál Gyula szerint könnyű lenne kritizálni az Eb-n a remek kezdés után erősen visszaesett kéziválogatottat, de erre nincs szükség, a ...
A padlóról fel tudott állni a Real, de ez kevés volt a Barca kiejtéséhez
A Mourinho-érában még nem játszott ilyen jól a Real Madrid a Barcelona ellen, mint a spanyol Király-kupa negyeddöntőjének visszavágóján, de ez sem volt elég Ronaldóéknak ...
Döntetlent ért Császár tizennégy gólja
Nem tudott nyerni, így csak a nyolcadik helyen zárt a magyar kézilabda-válogatott, amely Császár Gábor 14 góljával és a remekül védő Fazekas Nándor vezérletével 24-24-et ...
Döbbenetes hajrában bukták el az Eb-elődöntőbe jutást a németek
Hiába vezetett az 56. percben két góllal a német férfikézilabda-válogatott, végül 32-31-re kikapott Lengyelországtól, így nem jutott elődöntőbe a szerbiai ...
Wenger már nem tudja?
Arsene Wenger döntéseit sokáig megkérdőjelezhetetlennek tartották az Arsenal drukkerei, de mint hétvégén az Emirates Stadiumban kiderült, sokan úgy gondolják, hogy az ...
Japánban edzene a fekete öves gyerek karatés
Már 14 évesen teljesült az egyik álma Bódis Grétának, aki Magyarország legfiatalabb fekete öves karatésa lett. A kék-zöld foltokon túl komolyabb baja még sosem esett, a ...
Szégyelli, hogy Passat
El akarták különíteni a mezei Passattól, ezért a VW Passat CC-t a frissítés után már csak CC-nek hívják.
Állást mutatott az RTL Klub a Való Világ párbaja előtt
Két nappal korábban tudni a számokat. Az RTL egy durva tréfát is kieszelt.
Örökös bóvlisták közt
A vilgág bóvlistáival - Uruguay, Guatemala vagy Macedónia került egy szintre Magyarország.